S. ÁlmosKülön birodalom volt a Brassai Sámuel Ipari Líceumban, ahol nemcsak érettségiztem, hanem életem tizenkét évét töltöttem. Aki az alagsorba ment, az egy másik világba került, megfejthetetlen, különös homályba, a műhelyek és a fiúvécé között kanyargó folyosóra. Itt tartották a praktika órákat, amelyeken mindig mást reszeltem, fűrészeltem, fúrtam és hegesztettem, mint a többiek, mert kézimunkában menthetetlenül béna voltam. A műhelyekben lazábbak lehettünk, mint fent: köpenyben jártunk-keltünk s úgy éreztük magunkat, mintha felnőttek lennénk, akik egy gyárban dolgoznak. A mestereknek nevezett műhelytanárokkal, már akivel, slágereket énekeltünk és a világ nagy kérdéseiről dumáltunk.
Török Ferenc birodalma azonban még ezen a külön világon belül is egy különebb világ volt. Műhelyét mindig zárva tartotta, s benne a legnagyobb tisztaság és rend uralkodott. Emlékszem, egyszer korábban mentünk le s én, a gátlásos szemtelen, egyik osztálytársammal együtt verni kezdtem az ajtót: „Open the door! Open the door!” Nemsokára kinyitotta; kiderült, valami ellenőr járt nála. Meglehetősen lehordott bennünket.
Meglehetősen, de korántsem durván, mert nem volt durva ember. Eleinte reszkettem, hogy megsapkáz az elrontott munkadarabokért, hiszen ki tudja, milyen veszteséget okoztam a szocialista államnak, s ezáltal milyen fejmosások közelébe sodortam, aztán rájöttem, nem fog ő megsapkázni. Azontúl inkább az osztálytársaim miatt szorongtam, akik csúfolkodtak kegyetlenül és indokoltan.
Az egyik srác észrevette, több könyv van a polcon. „Mindegyiket olvasta a tanár úr?”, kérdezte a kamaszokból váratlanul kiröppenő naivitással. „Senki nem olvasott minden könyvet, válaszolta. Nem is azért vannak. De tudom, melyikben minek nézhetek utána.”
Tavaly rendeztük meg a húszéves érettségi találkozót, akkor tudtam meg, biológia szakos tanári diplomát szerzett. Soha nem dicsekedett vele, csak a tartásából derült ki, hogy valamiképpen különbözik a többi mester nagy részétől, abból, ahogy a köpenyét viselte. A négy esztendő alatt, amíg az osztályfőnökünk volt, nem emlegette a végzettségét, én legalábbis nem emlékszem.
Most meghalt, s még azt sem mondhatom, ő tanított reszelni, hiszen engem ugyan taníthatott. De ő tanította meg, hogy nem a köpeny teszi az embert, s ez olyan tanulság, amellyel ismét feljöhetek az alagsorból.
Forrás: http://archivum2.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/print,PrintScreen.vm/id/57183/mainarticle/false;jsessionid=B87BE7D921A6A079144E059A11D568AB">Szabadság
Gyertyát gyújt