83/7
Református Kollégium egykori diákjai
Élő emlékezet
Gönczi László, a református kollégium utolsó igazgatója az államosításig
Gönczi László (1891-1952)
Kolozsvári Református Kollégium. Történelmi magyar református iskola, sokunknak Alma Matere, nevelő édesanyja. A XVI. század közepén keletkezett, a XVII. század elejéig majdnem eltűnt, a XVII. század első felében az erdélyi fejedelmek (Báthori Gábor, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György) támasztották fel ismét. Iskolaépületét hamvaiból varázsolták újjá eleink a XIX. század elején kegyes adakozók adományaiból a tudománynak és kegyeletnek hajlékaként. S ugyanennek a szellemnek hódolva építették meg a XX. század első éveiben az iskola új hajlékát ugyanazon ősi telken.
Ennek a történelmi magyar református iskolának tanulmányi és gazdasági vezetését az idők folyamán nagy tehetségű férfiak, rektorok és igazgatók látták el. Hogy csak a Farkas utcai épületben működött rektorok és igazgatók neveit soroljam fel: Apáczai Csere János, Tolnai István, Pataki István, Szathmárnémeti Sámuel, Szathmárnémeti Mihály, Udvarhelyi Mihály, Csepregi Turkovics Ferenc, Verestói György, Csomós Mihály, Bodoki József, Szathmári Pap Mihály, Méhes György, id. Szilágyi Ferenc, Pataki Mózes, Herepei János, Méhes Sámuel, Lengyel István, Tunyogi Csapó József, Salamon József, Nagy Ferenc, Takács János, Sárkány Ferenc, Sámi László, Jancsó Lajos, Hegedüs István, dr. Török István, dr. Sárkány Lajos, Balogh Károly, Kovács Dezső, Gönczi László vezették-igazgatták nagy szakértelemmel és odaadással az iskola ügyeit.
Gönczi László, aki ezelőtt 55 évvel költözött el az örökkévalóságba, iskolánk államosítás előtti utolsó igazgatója volt.
1891. május 26-án született Székelyudvarhelyen. Édesapja Gönczi Lajos székelyudvarhelyi tanár, édesanyja Kovács Emma. A négy elemi osztályt az udvarhelyi elemi iskolában 1901-ben végezte el. A középiskola nyolc osztályát a székelyudvarhelyi református kollégiumban járta végig, ahol 1909-ben jeles eredménnyel tett érettségit. 1909-13 között a kolozsvári egyetemen a magyar-latin szakon abszolvált. 1913. október 1-jén helyettes tanári meghívást kap a kolozsvári református kollégiumtól, s egyúttal internátusi segédfelügyelővé választják. Az itt megkezdett munkáját szakítja félbe az első világháború kitörése. Az 1914. augusztus elsején kihirdetett általános mozgósításkor a kollégium hat tanárát hívták be harctéri katonai szolgálatra: Gönczi László magyar-történelem-latin szakos helyettes tanárt, Szabó Imre természetrajz-földrajz szakos rendes tanárt, Makkai Ernő történelem szakos rendes tanárt, Joó József görög-latin szakos rendes tanárt, Nagy Jenő latin-német szakos rendes tanárt és dr. Illés Gyula magyar-latin-görög szakos helyettes tanárt. Közülük Joó József és Szabó Imre, valamint a később bevonultatott Saja Antal zenetanár hősi halált haltak a csatatereken.
Hadifogság után itthon
1915 áprilisában Gönczi Lászlót az orosz frontra vezényelték, ahol 1915. október 20-án Baranovicinál fogságba esett. Innen Orenburgba vitték és ott tartották fogva öt éven keresztül, onnan mesébe illő kalandos utazás után 1921. január 1-jén érkezett haza Székeludvarhelyre. Beutazta Szibériát, Vladivosztokban szállt hajóra, és a fél világot körülhajózva érkezett meg Trieszt kikötőjébe, majd onnan vasúton Székeludvarhelyre.
Öt évig tartó hosszú fogsága alatt a kollégium végig fenntartotta számára a helyettes tanári állást, s erre évenként távollétében is újraválasztotta. Hazatérésekor Székelyudvarhelyről írja Kovács Dezső igazgatónak 1921. január 4-én:
"Újév napján, két hónapig tartó tengeri és szárazföldi út után egészségesen hazaérkeztem. (. . .) Öt évi fogságom utolsó három évében egyetlen üzenet sem jutott el hozzám, s én bármily férfias elszántsággal viseltem is sorsomat, súlyos aggodalmak közt léptem a hazai földre.
Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy továbbra is a kolozsvári kollégium szolgálatában maradhatok. Azért a kitüntető bizalomért, melyben engem az Igazgató Úr részesített - ha hat évi szellemi feledés után nagyon hiányos tudással térek is vissza - de remélem, hogy szorgalom és lelkiismeretesség folytán egyre eredményesebbé váló munkával sikerül majd méltóképen leróni hálámat és tartozásomat. (. . .) Addig élvezem visszanyert emberi mivoltomat, a legszerényebb polgári élet kellékeit: tiszta ruha, terített asztal, vetett ágy, meleg szoba, az anyám főztje, stb., mit hat esztendő alatt nélkülözni lehetett, de elfeledni nem. "
Küldetése lett az iskola
1921. február 1-től ismét a kollégiumban szolgál, igazgatói titkárként és internátusi segédfelügyelőként dolgozik, heti 12 órai tanítás mellett. A háború miatt elmaradt tanári vizsgáit a kolozsvári román egyetemen teszi le, s 1923 májusában a magyar és történelem szakcsoportból tanári oklevelet szerez. 1923. július 1-től rendes tanárrá választják a magyar-történelem tanszékre, majd november 1-től rábízzák az internátusi felügyelői tisztséget. 1923-1933 között az internátus vezetője. Közben megszervezi és 1940-ig, fennállása egész ideje alatt, vezeti a főiskolások kollégiumbeli otthonát. 1927 novemberétől az elöljáróság tanártagja, 1929-től az egyházkerület igazgatótanácsában tanári képviselő. 1930-ban az internátusban eszközölt változások következtében szükségessé vált új internátusi szabályzat megszerkesztésével bízzák meg.
1933. szeptember 1-jétől a nyugalomba vonult Kovács Dezső utódaként a kollégium gimnáziuma igazgatójává választják. Ezt a beosztását 1948 augusztusáig, a kollégium államosításáig megtartja. Az 1933/34-es iskolai évet megnyitó beszédében Gönczi László, mint bemutatkozó új igazgató így vallott:
"Ezelőtt 20 esztendővel léptem át először a kolozsvári református kollégium kapuját. Boldogan, ifjúi lelkesedéssel állottam az ősi kollégium szolgálatába. Azonban alig telt el az első lelkes munkával töltött esztendő, kitört a szörnyű vihar, a nagy háború, melyből hét esztendei testi és lelki szenvedés után egykori reményeimtől megfosztottan, elcsüggedve, szinte kétségbeesetten vetődtem haza. De a háború és a hadifogság meggyötört, elkínzott katonája előtt váratlanul megnyílnak a kollégium kapui ismét. A feltámadás, a megváltás volt ez számomra. Azóta soha le nem róható hálát érzek a kollégium iránt. Most, amikor elöljáróim és tanártársaim bizalma az ősi kollégium élére állított - azzal a férfias elhatározással veszem át e felelősségteljes megbízatást, hogy minden erőmmel, minden gondolatommal a kollégiumnak, a kollégiumért élek. Elháríthatatlan erkölcsi kötelezettséget éreztem e súlyos megbízatás elvállalására, de ugyanez az erkölcsi kötelezettség késztet a visszalépésre, mihelyt a bizalom szála megszakad. "
"Zsidó" könyv, "fasiszta" könyv
Akkor elhangzott fogadalmát Gönczi László híven megtartotta. A kollégium történelmi hagyományainak megfelelően elsősorban nevelő akart lenni. Megnyerő modorával kivívta tanártársai és a tanuló ifjúság tiszteletét és megbecsülését. A világi hatóságokkal szemben mindig törvényt tisztelően, de a kollégiumi hagyományok és a kollégium autonómiájának tiszteletben tartását megkövetelve járt el.
Amikor az 1944-es gyászos emlékű zsidóellenes intézkedések keretében rendeletet kapott a kollégium könyvtárában található, zsidó szerzőktől származó könyvek kiselejtezésére és megsemmisítésére, Gönczi László a rendelet végrehajtásának a kollégiumra való tekintettel felfüggesztését kérte írásban a minisztériumtól. Indokul azt hozta fel, hogy a kollégium könyvtárát őseink a tudomány szolgálatára hozták létre, s minden ott levő könyv, szerzőtől függetlenül, a tudomány céljait szolgálja. És amikor hivatalos felszólítás érkezett a könyvek azonnali zúzdába való beszállítására, ő szó szerint ezt válaszolta: "A döntésig a könyveket nem küldöm be". Így menekültek meg Molnár Ferenc, Bródi Sándor, Erdős Reneé és mások munkái, valamint a külföldi szerzők közül Sigmund Freud, André Maurois, Stefan Zweig művei.
Két évre rá az úgynevezett "fasiszta könyvek" kiselejtezésére és elégetésére érkezett rendelet az immár új államhatalom részéről. Fasiszta könyveknek számítottak többek között a cserkészkönyvek, Németh László, Féjja Géza, Erdélyi József, Rákosi Viktor és mások könyvei. Gönczi László akkor sem csonkította meg a kollégium könyvtárát és megtalálta a módot arra, hogy a rendeletnek is eleget tegyen néhány elrongyolódott ifjúsági könyvtári könyv kiselejtezésével, úgy, hogy a kollégium könyvtára se szenvedjen kárt.
Küzdelem az épületekért
Az 1945 és 1948 közötti időszak volt Gönczi László tanári és igazgatói működésének talán legnehezebb korszaka. Évekig tartó harcot kellett vívnia a katonaság által megszállt internátusi épület kiürítéséért és visszaszerzéséért. 1945 októberéig 13 memorandumot szerkesztett és küldött el a hatóságoknak ebben az ügyben. Amikor 1946 áprilisában katonai szemkórházat akartak létesíteni az internátusban, az alábbiakat írta Kolozsvár polgármesterének:
"Legyen szabad ismételten felhívnunk Polgármester Úr figyelmét arra, hogy internátusunk már két év óta van megszakítás nélkül lefoglalva. Két év óta nincs internátusunk. Vidéki tanulóink egyrészét bérelt helyiségekben helyeztük el, más része a városon szerte-széjjel, erkölcsi, pedagógiai és tanulmányi felügyelet nélkül kényszerszállásokon helyezkedett el. Tornatermünket két év óta nem használhattuk, udvarunkat istálló, sertésól, trágya és szemétdomb teszi iskolai szempontból csaknem használhatatlanná, 1200 tanulónk ezek miatt egészségi szempontból állandóan veszélyeztetve van. (. . .) Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy a többi intézetekhez viszonyítva mértéken felül hoztunk áldozatot a városért, különösen az 1944 október és 1945 április közötti időben, mikor a város a legnehezebb elszállásolási kérdéseket intézetünk igénybevételével oldotta meg. Szolgálatunkkal és áldozatunkkal egyaránt kiérdemeltük, hogy most a Polgármester Úr a legerélyesebben védelmébe vegyen, az újabb rekvirálást megakadályozza, és udvarunkat a benne elhelyezett istállótól, trágya- és szemétdombtól megszabadítsa."
Hasonló kérést intézett az egyházi főhatósághoz, a magyar tankerületi felügyelőséghez, a Magyar Népi Szövetség elnökségéhez és a szakszervezetekhez, s ezek eredményeként az internátus épülete és az iskolaudvar visszatért a kollégium használatába.
Amikor 1947 májusában Koncz Rudolf kollégiumi tanárt a Securitate letartóztatta, Gönczi László azonnal értesítette az összes fórumokat és kérte azok közbenjárását a jogtalanul fogvatartott tanár szabadon bocsátása érdekében. Kilenc hónapig kellett fáradoznia, amíg erőfeszítéseit siker koronázta és Koncz Rudolfot fogságából kiengedték.
A végső csapás: az államosítás
Az 1945-1948 közötti időszak egyik nagy gondját képezte a Szabó Dezső író, a kollégium egykori tanítványa hagyatéka körül keletkezett per. Szabó Dezső nem hitelesített végrendeletében a kolozsvári Református Kollégiumra hagyta műveinek szerzői jogát és több mint 9000 kötetes könyvtárát. Ebben az ügyben több mint három éven át folytatott Gönczi László kiterjedt levelezést budapesti egyházi személyiségekkel és ügyvédekkel, akiket a kollégium képviseletével megbízott. Mire a küzdelmet siker koronázta volna, az egyházi javak és iskolák államosítására vonatkozó rendelkezések úgy Magyarországon, mint Romániában életbeléptek és megakadályozták a már a kolozsvári kollégium birtokába került könyvtár ideszállítását, valamint a bíróság által a kollégiumnak ítélt szerzői jogok birtokbavételét.
Gönczi László életének legnehezebb pillanatait minden bizonnyal a kollégiumnak magának s annak minden ingó és ingatlan vagyonának államosítása okozta. 1948 augusztusától a Református Kollégium 2-es számú magyar tannyelvű állami fiúlíceummá változott. Gönczi Lászlót igazgatói székéből leváltották, s a magyar tannyelvű villamossági ipari középiskolába helyezték át. Itt tanított magyar nyelvet és irodalmat 1952 januárjában bekövetkezett haláláig.
Az itt felsoroltak csak egy részét képezik annak az áldozatos munkának, melyet Gönczi László a kollégium érdekében kifejtett. Ennél sokkal, de sokkal többet tett ő a kollégiumért, annak tanáraiért és tanulóiért.
Kolozsvári József, 1943-ban érettségizett öregdiák
Szabadság, 2007-10-13
Gyertyát gyújt