83/7 Báthory István Elméleti Líceum egykori diákjai

Rövid életrajzom: továbbképzések munkahelyek

Puskás Lajos (1901–1982)

Székelyföld leghidegebb falujában, Gyergyóalfaluban született 1901. május 22-én, ősi székely lófő család gyermekeként. Hányatott gyermekkora volt, édesanyja 1907-ben négy gyermekkel maradt özvegyen, Tölgyesbe költözött. Itt járta az elemi három évét és ide fűződik a gyermekkor minden élménye. Szedett vadgyümölcsöt, hordta a borvizet, legeltette a csordát, pár krajcárért hajtotta a ringispilt és más hasonló élményben is volt része a csintalan gyermeknek. Előbb Kecskemétre, majd Debrecenbe vitték a Tanítói Árvaházba, ahol megismerkedett az árvaházak minden keserűségével. Az 1911/12-es tanévben a piaristák gimnáziumában I. osztályos amikor a tornaterem korlátjáról hátára esik, a skarlát is legyengítette, ekkor kezdődött el hátgerince alsó csigolyáinak görbülése. Sokáig feküdt gipszben, majd acélfűzőben tudott csak járni. A második osztályt Udvarhelyen mint magántanuló végezte. Erős vallásos hite és nagy akarata az egészségi állapotának a javulásához vezetett.
Családja Szebenbe költözik és itt ébredt rá, hogy a világ nem csak székelyekből de más nemzetiségekből is áll. Szász és román barátokra tesz szert. Erős akarata és nagy szorgalma eredményeként osztályából egyedül érettségizett jelesen. Javuló egészsége folytán tanítványokat vállalt és segítette édesanyját. 1920-ban Ditróban édesanyjával családi házat építenek, majd körülményesen egyetemi tanulmányainak végzésére Budapestre megy. Állást vállalt a Menekültügyi Hivatalban és beiratkozott az egyetem latin-történelem szakára, de a román nyelvet és irodalmat is hallgatta.

Utolsó éveit végre pihenéssel, s utazással tölthette, nem sokáig, mert beteg szíve 1982. április 10-én utolsót dobbant.
Sírját, kívánsága szerint, kőbe faragott cserkészliliom díszíti.
Iskolánk ősi falai közé új szellemet hozott, fő elve az életre nevelés, emberré alakítás, a gyakorlati élet megszerettetése volt. Szigorú, igényes nevelő, aki tanulóitól szorgalmat, fegyelmet, becsületet, önálló gondolkodást követelt. Nem értékelte a magoló típust, csak az önálló ok-okozat keresőket. A szülőknek igyekezett segítséget nyújtani a tanulók jellemének a kialakításában. Amikor szükség volt, latin és történelem tankönyveket is juttatott saját költségén. A gyakorlati nevelés eszközeként megszervezi az iskolaszövetkezetet, a tejakciót, melynek hasznából a szegény diákok ingyen kaptak naponta tejet. Majláth püspök úr felhívja a figyelmét a cserkészetre, mint az ifjúság nagyszerű nevelési formájára. Megszervezi iskolánkban a cserkészmozgalmat; a pezsgő, az egész ifjúságot átfogó, jellemalakító szervezet a vezetése alatt több mint 50 táborban vett részt, az országos „Jamboree”-kon iskolánk csapata híressé vált az első helyek megszerzésével...
Tudományos dolgozatai nem voltak, minden idejét a „szövetkezetnek” és a „cserkészetnek” szentelte; a gyakorlati nevelés és szervezés kiemelkedő tudósa volt. Régi tanítványai is úgy emlegetik, mint zseniális szervezőt, de „rossz tanárt”, túl sok volt nála a bukás.
Közéleti tevékenysége kiemelkedő, önfeláldozóan, önzetlenül szervez, dolgozik népéért, felismeri, hogy a szövetkezeti társulás a kisebbségi nevelés iskolája, általa az összetartozást lehet megtanulni és kialakítani az emberekben. Az egyetemi ifjúság keretében megalakul az „ALFA” szövetkezet, melynek a magyar háziipari székely szőttes támogatása volt a célja, de kultúr-tevékenységet is folytat, híresek voltak a „szőttesbálok” az Alfa rendezésében.
A megalakuló Magyar Népközösségben A szociális osztály vezetését vállalja, anyagi, jogi és orvosi segítségnyújtást szervez. A felnőtt nevelés problémájában megelőzte korát. Egységes keresztény, és szociális gondolkodású mozgalom bontakozik ki, a „Tizedes- szervezet”, amely 1940-ben „Tízes-szervezet”-té alakul. Népjóléti akciókat szervez, több mint ötezer család részesül segítségben a ruhagyűjtés alkalmával, anyagi támogatással köszöntenek minden újszülöttet. Nevezetesek a hétfő esti Tízes-szervezeti színházi esték. Felbecsülhetetlen értékű szervező és irányító, munkáját itt fejtette ki igazán, de ugyanakkor személyes példáján keresztül a felnőtt nevelés célját szolgálja: önzetlenül emberséges emberré alakulni.
A 40-es évek közepén, megszűnése előtt az EMKE társadalmi szakosztályának elnöke. Internálása után rájön arra, hogy vezető szerephez nem engedik, csak esetleg mint tanár működhet.
Még a 30-as évek végén, amikor az öreg cserkészekkel bejárja a Szeretmenti csángóvidékeket, ismerkedik meg Német Kálmán csángó plébánossal és a csángó szórványok keserves életével. A 60–70-es években még 6 alkalommal látogatta meg a Moldvában élő csángókat, és sok értékes adatot gyűjtött életkörülményeikről, pusztulásra ítélt hagyományaikról.
Vezér elve az önzetlen jóakarat, a rend, a pontos kötelességteljesítés, és erre igyekezett nevelni mindazokat, akikkel élete folyamán kapcsolatba került. Ennek a hivatásának tüzében égett egész élet.