Vári Attila, a magyar irodalom és kultúra sokoldalú és kiemelkedő alakja, 1946-ban született Sáromberkén, és 2024-ben hunyt el. Élete és pályafutása egyaránt tükrözi a 20. század második felének közép-európai intellektuális és politikai kihívásait.
Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, ahol 1970-ben érettségizett a patinás Bolyai Farkas Elméleti Líceum 12A osztályában. Felsőfokú képzését tekintve rendkívül sokoldalú érdeklődés jellemezte: kezdetben a színművészeti főiskola, majd a kolozsvári tudományegyetem hallgatója volt, végül a bukaresti színművészeti főiskolán szerzett filmrendezői diplomát, megalapozva ezzel későbbi filmes és televíziós tevékenységét.
Pályafutását újságíróként kezdte Erdélyben: 1968-ban a Brassói Lapok munkatársa lett, majd a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör szerkesztőjeként kamatoztatta tehetségét. 1970-től a Román Televízió magyar szerkesztőségének kötelékében állt, 1973-tól pedig Sütő András lapjánál, az Új Élet szerkesztőségében dolgozott. 1978-tól már szabadfoglalkozású íróként alkotott, ám sorsát a kommunista rezsim drámaian befolyásolta: 1981-ben Romániában megfosztották közlési jogától, könyveit kivonták a könyvtárakból.
1983-ban kényszerűen áttelepült Magyarországra, ahol új fejezet kezdődött életében és munkásságában. Itt kezdetben a MAFILM rendezői irodájában talált munkát, szélesítve szakmai tapasztalatait. Később a Magyar Nemzet és a Film Színház Muzsika című periodikák főmunkatársa lett, jelentős mértékben hozzájárulva a magyar sajtó- és kulturális élethez. Rövid ideig az MKH Bank osztályvezetőjeként is kipróbálta magát, majd visszatért a média világába, a Magyar Televízióhoz került, ahol előbb osztályvezetőként, majd főszerkesztőként működött, irányítva számos műsor és projekt létrejöttét.
A 2000-es évek elején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium kabinetjében dolgozott 2000 és 2002 között, ahol a kulturális stratégiai tervezésben vett részt. 2002 január elsejétől egészen nyugdíjazásáig kultúrdiplomataként tevékenykedett, a bukaresti Magyar Kulturális Központ intézeti titkáraként építve a magyar-román kulturális kapcsolatokat, ezzel egyfajta hidat teremtve két hazája között.
Vári Attila már a hatvanas évek közepén, novelláival egyfajta csodagyerekként robbant be az irodalmi köztudatba. Költészetében az áttelepülés, az otthonteremtés gyötrelmei és az identitáskeresés foglalkoztatták mélyen, míg prózájában a groteszk játékosság, az anekdotikus-humoros fikcióteremtés volt az uralkodó stílusjegy.
