Az iskolakezdés után nem sokkal máris különleges külsővel tértem vissza: kopaszon, mint egy biliárdgolyó. Nem divatból, hanem kényszerből, apám leborotválta a hajamat, mert a kosárlabda-táborban néhány hívatlan vendég (állatkák!) beköltözött a frizurámba.
A hosszú szünetben a földön megpillantottam egy ütött paradicsomot. A fiúösztönök azonnal bekapcsoltak: „Ez tökéletes lövedék!” Nem célpontot kerestem, hanem a repülés és a szétfröccsenés művészetét akartam élvezni. Megmarkoltam, lendületet vettem, és elegáns ívben elhajítottam. A paradicsom szép magasra szállt, enyhe balra forduló spinnel, majd hosszú út után elkezdett zuhanni.
A környéken diákok rendetlenkedtek, Biró Ádám Attila épp valakivel verekedett, zakója teljesen kibomlott. És ekkor történt a csoda: a paradicsom precízen landolt a zakó belső zsebében! Ott egy kicsit szétfolyt, majd pecsétet hagyott nemcsak a zakó belselyén, hanem a világoskék ingen is.
Odasiettem, hogy megcsodáljam a művemet, de Ádám pillantása gyorsan világossá tette, hogy lebuktam. Mérgesen kivette a paradicsomot, és egy határozott mozdulattal a fejemhez csapta, majd szépen elkente rajtam. Látszott, hogy ez megnyugtatta és furcsa módon ettől kvittek lettünk.
Ádám rám nézett, majd vigyorogva csak ennyit mondott:
– Legalább most tényleg passzolsz a kosárlabdához!
Szerencsére a kopasz fejemnek köszönhetően egy gyors törléssel megoldottam a problémát. Milyen jó, hogy kopasz voltam!
Gyertyát gyújt