Brassai Sámuel Líceum Dr. Kovács László

Tartalom

Cím

Kik láthatják?

Kedves Osztálytárs, Húsz év... mintha csak a tegnap lett volna. Mintha csak a tegnap lett volna, hogy az érettségi, a felvételi „megpróbáltatásaira" készültünk, és aggódva vártuk, hogy vajon a sok kiválasztott, mottónak szánt idézet közül valamelyik felkerülhet-e a tablónkra. Megannyi vágy és remény kavargott bennünk, boldog jövőt álmodtunk magunknak. Húsz éve érettnek nyilváníttattunk. Érettnek az életre, azokra a kihívásokra, amelyekkel azóta nap mint nap szembesülünk. Visszatekintve, talán most, két évtized múltán bátran mondhatjuk, hogy megküzdöttünk az apróbb-nagyobb nehézségekkel. Van közöttünk olyan, akinek boldog családja van és van, aki anyagi téren vagy szakmájában ért el sikereket. A legnagyobb teljesítménynek mégis azt tartom, ha valaki gyereket, gyerekeket nevel (e szubjektív vélekedés talán szakmai ártalom; az utóbbi években népesedéstudománnyal foglalkozom). Szép és nemes, de nehéz feladat becsületes, tisztességes embert nevelni, kultúránkat, anyanyelvünket átadni, és bízni benne, hogy majdan a gyerekek is Máraihoz hasonlóan vélekednek erről: „Hálás vagyok a sorsnak, hogy anyanyelvem a gyönyörű magyar. Az egyetlen nyelv, amelyen mindent el tudok mondani, ami érthető és érthetetlen az életben. És hallgatni is csak magyarul tudok arról, ami számomra becses." Negyvenedik életévünk felé közeledve — amikorra, Marcus Aurelius szerint az ember mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az emberekkel, és ami azt követően történni fog — talán mindannyian mérleget készítünk eddigi életünkről és terveket az eljövendő időre. A közelmúltban került kezembe Márai Sándor Füves könyve, ebben találtam Az élet értékéről szóló írást, amit útravalóul választottam a következő negyven évre. Ajánlom Neked is. „Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled — feltűnés és hiú szerep nélkül — segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, amikor mindenki kiabál: „Igen, igen!" Egy életen át, következetesen nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellbeveregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha mindennap, minden öntudatoddal az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke." Kívánok Neked és családodnak boldogságot, békességet, vidámságot és életutadon további eredményeket.

Brassai Sámuel Líceum egykori diákjai 1985 12A

Dokumentumok