Temesvár, 1883. december 16-án egy fiúgyermek látta meg a napvilágot, akit Kósch Károlynak kereszteltek. Szász gyökereiből táplálkozó postatisztviselő édesapja, Kósch Károly, és francia-osztrák származású édesanyja, Sidonia Sivet egyetlen fiaként, négy lánytestvére mellett nevelkedett. Ez a sokszínű családi háttér már önmagában is jelezte egy különleges, a határokat átlépő személyiség kibontakozását. A honlap virtualis sírján meggyújtott gyertya nem csupán egy emléket jelöl, hanem egy élő örökséget is, amely ma is fényesen világít az erdélyi magyar kultúra és építészet égboltján. Kós Károly élete során építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár és politikus szerepeket is betöltött – egy igazi reneszánsz ember volt, akinek neve elválaszthatatlanul összeforrt Erdély sorsával.
A Gyökerek
Kósch Károly középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte. Itt, a patinás falak között, az 12.A osztály diákjaként érettségizett 1901-ben, és már ekkor feltehetően a Kárpát-medencei kultúra iránti elkötelezettsége gyökerezett elméjében. Érettségi után a budapesti József Nádor Műegyetem mérnöki szakára iratkozott be, ahol két év múlva felismerte igazi hivatását, és átiratkozott az építész szakra. 1907-ben vehette át építészmérnöki diplomáját, ám a nagyvárosi, eklektikus építészeti irányzatok helyett hamarosan rátalált saját útjára, amely a népi építészet gyökereihez, az erdélyi táj és a székelyföldi hagyományokhoz vezette vissza.
Az Építész, Aki Lélekkel Épített
Kezdő építészként olyan neves irodákban dolgozott, mint Pogány Móric, Maróti Géza és Györgyi Dénes, de hamarosan elmerült a Székelyföld és Kalotaszeg építészeti hagyományainak tanulmányozásában. Tervezői munkájában tudatosan építkezett a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumaiból. Nem csupán épületeket alkotott, hanem történeteket mesélt el, identitást adott a tereknek. Ez a mély elkötelezettség hozta meg számára az első elismeréseket: 1912-ben „Régi Kalotaszeg” című, gazdagon illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. Tehetségének és egyediségének koronája volt, amikor 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével – egy olyan megtiszteltetés, amely már ekkor Európa élvonalába emelte a fiatal építészt.
Sztána, a Menedék és a Család Megalapítása
1910-ben Kós Károly egy sorsdöntő lépést tett, amely örökre összefűzte életét Erdély szívével: földet vásárolt a kalotaszegi Sztánán, az Alszegen. Itt építette fel jellegzetes, népies stílusú nyaralóját, amely később otthonává vált, és amelyet „Varjúvárként” ismer a közvélemény. Még ugyanebben az évben feleségül vette a türei református lelkész lányát, Balázs Idát, akivel élete végéig kitartó és harmonikus házasságban élt. Közös életük gyümölcse négy rendkívüli tehetségű gyermek lett, akik maguk is maradandót alkottak a magyar kultúrában és tudományban: Kós Balázs (1912–1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914–2010) szobrászművész, Koós Zsófia (1916–1990) színésznő, és ifj. Kós Károly (1919–1996) néprajzkutató, író. Ezzel egy egész dinasztia alapjait vetette meg, melynek tagjai – gyermekei, unokái, dédunokái – ma is emléket állítanak Kós Károly sokoldalúságának és az erdélyi örökség iránti elkötelezettségének, hiszen platformunkon további rokoni szálai is megtalálhatók. Az 1917–1918-as években állami ösztöndíjjal Isztambulba utazott tanulmányútra, elmélyítve keleti építészeti ismereteit. A békés családi életet azonban tragikus esemény árnyékolta be 1944 őszén, amikor sztánai otthonát románok kifosztották, és Kós kénytelen volt Kolozsvárra menekülni.
Az Író, Szerkesztő, Kiadó és a "Kiáltó Szó"
Kós Károly nem elégedett meg az építész szerepével; a szavak és a könyvek világába is elmerült, hogy gondolatait, hitvallását szélesebb körben is megossza. Politikai aktivizmusa már 1912 telén megmutatkozott, amikor Sztánán „Kalotaszeg” címmel lapot indított. 1919-ben pedig egy egészen merész és idealista lépésre szánta el magát: megalakította a **Kalotaszegi Köztársaságot**. Ez az elszánt, idealista kísérlet a helyi identitás és autonómia iránti vágy megnyilvánulása volt, és bár rövid életű maradt, jelképes ereje máig hat.
1921-ben Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen megjelentette a „Kiáltó szó” című röpiratát, amely az erdélyi magyarság sorskérdéseire hívta fel a figyelmet, és cselekvésre buzdított. Aktívan részt vett az Erdélyi Néppárt megalapításában (1921), majd 1922-ben „Vasárnap” címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett.
Az irodalmi és kulturális életben is meghatározó figurává vált. 1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek egészen 1944-es megszűnéséig tagja maradt. A Céh az erdélyi magyar irodalom egyik legfontosabb bástyája volt. Alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek is, amelynek folyóiratát, az „Erdélyi Helikont” 1931-től egészen 1944-ig ő szerkesztette. Szerkesztői munkája révén kulcsszerepet játszott az erdélyi irodalmi élet fellendítésében és a tehetséges alkotók támogatásában.
Tanár és Politikus a Viharos Években
A második világháború után, a demokratikus átalakulásban reménykedve, Kós Károly újra politikai szerepet vállalt. A Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946–1948 között nemzetgyűlési képviselőként igyekezett Erdély magyar lakosságának érdekeit képviselni a román parlamentben. A közéleti szerepvállalásai mind azt mutatták, hogy Kós számára a kultúra és a nemzeti sors elválaszthatatlan volt.
Az 1940-es évektől a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított, tudását és tapasztalatát a következő generációknak adta át. 1945-től a Főiskola dékánjaként vezette az intézményt, majd 1953-ig tanára maradt, megalapozva ezzel egy újabb szakterületen is maradandó örökségét. 1948–49-ben a „Világosság” című kolozsvári lap belső munkatársa volt, folytatva írói és szerkesztői tevékenységét a megváltozott politikai körülmények között is.
Búcsú és Örökség
Kós Károly 1977. augusztus 24-én hunyt el Kolozsváron, életének 94. évében. Hosszú és rendkívül gazdag élete során egyedülálló módon ötvözte a gyakorlati munkát az elméleti gondolkodással, a művészi alkotást a társadalmi felelősségvállalással. Életműve egy hidat képez a múlt és a jövő között, az erdélyi magyar kultúra megőrzésének és megújításának egyik legfontosabb szimbóluma. Épületei, írásai, grafikái, könyvei és politikai tettei mind azt üzenik: volt egy ember, aki egész lényével az erdélyi magyarság kulturális és szellemi megmaradásáért dolgozott, egy polihisztor, akinek hatása máig érzékelhető. Kós Károly nem csupán egy történelmi személyiség, hanem egy örök inspiráció mindazok számára, akik hisznek a hagyományok erejében és a jövő építésének fontosságában. További információk és kapcsolódó anyagok a Wikipédián is elérhetők.
Forrás: Mesterséges intelligencia segítségével fogalmazott szöveg múlt hónapban .
GDPR: A tanárok, véndiákok és rajongók személyes adatai és képei kizárolag azt a célt szolgálják, hogy ezt a közösségi oldalt bővítsék.
A beadott személyes adatok egy web szerveren vannak tárolva (Karlsruhe Németország) az "ionos" cég szamitógépközpontjában.
Biztonsági másolatok a személyes adatokról csak az internetoldal tulajdonos privát számítogépein és a fent emített internet szerveren léteznek. Ezek az másolatok maximum 6 hónapig vannak tárolva.
A személyes adatok és fényképek megjelennek külömbőző internet kereső oldalok találati listáján.
A védett mezők tartalma valamint egyes megfelelöen megjelölt fényképek anonim látogató és internet kereső oldalok ellen védve vannak.
Véleményem
Gyertyát gyújt